Július végétől egy hónapig csak Újpest-központ és a Göncz Árpád városközpont között jár a 3-as metró
Folytatódik a felújítás.
Folytatódik a felújítás.
A Swietelsky nem állt le a munkával, de nem is mondott le a teljes igénye érvényesítésről, így több milliárdos per szakadhat a BKV nyakába.
Pótlóbuszok járnak az Újpest-központ és a Göncz Árpád városközpont között.
Ami történt, nem bűncselekmény – ezzel utasította el a rendőrség a Fővárosi Önkormányzat feljelentését a Tarlós-érában levezényelt járműfelújítás ügyében.
A metróvonalat annak idején úgy építették, hogy ha egyszerűen lifteket építenének beléjük, az lehet, hogy lakóházak földszintjén érne a felszínre.
A múltból itt ragadt plakátra a Deák Ferenc térnél bukkantak rá.
A Kálvin térnél fúrnak, ahol a tervek szerint az új vonal végállomása lesz ötven méteres mélységben.
A volt főpolgármester arra reagált, hogy a négy koalíciós frakcióvezető feljelentést tett a 3-as metró kocsijainak az ügyében.
Elkészült a jelentés a metrókocsi-felújításról, Gy. Németh Erzsébet a feljelentéssel együtt átadta a rendőrségnek.
A lap úgy tudja, a főváros több mint 9 milliárd forintot fizet a Swietelskynek azért, hogy folytassa a vonal rekonstrukcióját.
Speciális metrójárattal szállítják a kiemelt mozgólépcsőket.
Nem áll majd meg minden megállóban, és nem is érdemes hozzászokni a dologhoz.
Másfél év után lehet hamarosan újra metróval utazni a Nagyvárad tér és Kőbánya-Kispest között is. Az akadálymentesítés folytatódik, a mentesítő buszjáratok megmaradnak, és hamarosan kezdődhet a középső szakasz felújítása.
Bányászmunkával készül el a liftakna a felújítás alatt álló Deák Ferenc téri metrómegállónál.
Nem kell megijedni, ha a jövő héten valaki füstöt lát a 3-as metró felújítás alatt álló állomásai körül, hatósági füstpróbát tartanak csak.
A folyamatban lévő munkálatok ugyanúgy tovább zajlanak.
Hamarosan indul a felújítás utolsó nagyobb etapja, érdemes átböngészni, hogy zajlik majd a metrópótlás.
Türelemre lesz szüksége annak, aki a Váci vagy a Bajcsy-Zsilinszky úton szeretne autózni.
A Publicus Intézet azután végzett kutatást, hogy a fővárosban felállt a korrupciót vizsgáló bizottság. Tarlós István korábban úgy reagált, ha találnának nála korrupciós pénzt, azt örömmel átutalja majd a Párbeszédnek.